2017-05-28 Aktuális, Kreatív tér

Czeglédiné Budai Katalin csodálatos, kézzel festett bútoraival és dísztárgyaival egyik első lakberendezési munkám, a Lovasi Levendula Vendégház berendezésénél találkoztam.

A korábban divatárukat is készítő, majd életét a bútorfestésnek szentelő népi iparművész elsősorban az ősi magyar motívumkincs elemeivel dolgozik, a Levendula Vendégházban azonban nagy meglepetés érte!

Többi munkájánál abban az időben jellemzően pácolt fenyőbútorokra, vagy sötétebb alapszínű darabokra festett tulipánokat, galambokat és egyéb népművészeti motívumokat. A vendégháznál azonban ki kellett lépnie a komfortzónából! 🙂

A tulajdonosok kérése itt az volt, hogy Kata levendulával és mezei virágokkal (Balaton szoba, közösségi terek), valamint  hajó és tenger (Bretagne szoba) mintákkal díszítse az ágyakat, ládákat, szekrényeket, íróasztalt, stb. A megszokott erőteljes színekkel szemben pedig jóval könnyedebb, kék-fehér- pasztell színeket kellett alkalmaznia. 🙂

A tulajdonosok szemléletmódja ugyanis – és az azt követő lakberendezési koncepció – a Balaton-felvidéki és a francia vidéki stílus találkozására épült. Magyar hagyományok és franciás könnyedség – szerintem szuper kombináció, ahogy a Kata által festett minta dobozka is szuper lett! Ezt vittük később a falszínek kiválasztásához is a festékboltba. 🙂 (Ennek muszáj lesz majd külön posztot szentelnem! 🙂 )

Végül hogy tett eleget Kata a kihívásoknak? Erről beszéljenek inkább a képek, no és a tény, hogy ezek a szobák azóta is a vendégek kedvencei, egyedi bájukkal a helyszínen járt ismerősök és fotósok szívét is rögtön rabul ejtik (meg persze az enyémet 🙂 ).

Ezeken az emlékeken nosztalgiáztunk, amikor márciusban meglátogattam Katát a romantikus faluban, Bakonynánán található műhelyében.

Ha már itt vagyok, bekukkantok az első épületbe, Kata férje, Tibor asztalosműhelyébe is, ahonnét azok a felújított, vagy újonnan gyártott bútorok is kikerülnek, melyek – egy ajtóval arrébb – Katánál nyerik el végső, díszes formájukat. 🙂

Tibor birodalmában friss faforgács illat, félig kész remekek fogadnak, és az ajtónál egy 1950-es évekbeli ruhásszekrény várja, hogy az alkotópáros népi bútort varázsoljon belőle. Ehhez új „párták”, díszlécek, sok fantázia, és persze díszítőfestés szükséges! 🙂 Ugyanígy várja autentikus tulipános ládává alakulását egy leharcolt faláda is, ami nászajándékba készül. 🙂 Újrahasznosítás, értékmentés felsőfokon! 🙂

Az udvaron továbbhaladva, hangulatos kis kert mellett– most kezdenek nyílni az első tavaszi virágok – érkezünk Kata műhelyéhez. A belépőn egy pompás krémszínű, tulipánmintával díszített régi kis pad ad ízelítőt a bent folyó munkálatokból. Nehéz levenni róla a szemem, megkapóan szép a formája, amit a szín és a minta csak tovább finomít, nőiesít! Csak nézem, és közben azt érzem, nagyon jó itt lenni! 🙂

A műhelybe lépve is folytatódik az élmény, a sok színes kisbútor, lakásdísz nagyon barátságos, otthonos hangulatot áraszt, muszáj mindent jó alaposan szemügyre vennem. 🙂 Nagyon tetszenek a “mini tulipános ládák”, melyek sajnos nem eladók, csak bemutató darabok. 🙁 Arra szolgálnak, hogy a különböző szín- és mintavariációkat prezentálva megkönnyítsék a megrendelők választását (vagy megnehezítsék, mert egyik szebb, mint a másik 🙂 ).

A sarokban egy csodás 1873-ban készült “hartai mintás” szekrény! Élénk kék betétei kicsit megfeketedtek már, de megőrizte eredeti szépségét. “Még gimnazista koromban kapta családunk egy ismerős idős nénitől, aki költözés miatt nem tudta magával vinni. Mindig is érdekeltek a régiségek, és az iparművészeti dolgok, azóta szenvedélyes gyűjtő vagyok” – meséli Kata az indíttatásról.

Arrébb egy újonnan készülő szintén “hartai” mintával díszített ágykeret darabjai, amin Kata jelenleg is dolgozik.

Festeni mindig is szerettem, de a bútorfestést csak 39 évesen – magánéletem újrakezdésével egyidejűleg – kezdtem el. Ekkor azt éreztem, hogy végre azt csinálhatom, azzal foglalkozhatok, ami valójában az én világom, és Tibi, akivel szintén akkoriban találtunk egymásra, azóta is nagyon támogat ebben.

Hogy kezdted értékesíteni az alkotásaidat? Volt erre akkoriban igény Magyarországon?

“Eleinte az országban számos vásáron próbálkoztunk, de azt tapasztaltuk, hogy csak apró dekorációkra, kiegészítőkre van igény, azokból viszont nagy volt a kínálat is.”

” Kb. 10 éve a Mesterségek Ünnepén fedezte fel a vásárló közönség a bútorainkat. Oda már vittünk tálalót, tulipános ládákat, asztalt és székeket, tükröket, stb. Majd 2005-ben ért az a megtiszteltetés, hogy egy drezdai étterem mennyezeti tábláit díszíthettem, amiért azóta is hálás vagyok a vöröstói fafaragó mesternek, Szabó László Zoltánnak, akivel együtt dolgozhattam ezen a csodás munkán. Ekkortól kezdtek felfedezni és megtalálni a külföldön élő magyarok, akik azóta is szívesen viszik magukkal – akár repülőgéppel – színes bútoraimat és a kiegészítőket. “

Miben változott a stílusod a kezdetekhez képest?

“A korábbi sötét színekkel szemben ma inkább világosabb, tisztább, üdébb alapszínre festek. A mintavilág ugyan kicsit egyszerűsödött formailag, azonban nagyon fontosnak tartom a minták üzenetét megőrizni, továbbadni. Ez a jelképrendszer egy ősi tudásra épül, része az emberiség – a magyar nép – kollektív tudatának. Sokat járok kiállításokra, kulturális eseményekre, fotózok, és gyűjtöm az újabb mintákat, amiket egyszer majd megfestek, így inspirálódom. “

Ez a lelkesedés és hagyománytisztelet Kata minden munkáján áthat 🙂 – gondolom, ahogy körbenézek a műhelyben és számtalan mai használati tárgyat látok. Kedvencem a madárház alakú teafilter tartó, és a tulipánmintás pendrive! 🙂 Csodás példái annak, hogy élhetnek tovább az ősi minták mai környezetünkben.

– Ide még vissza kell térnem, a következő bútorfestő tanfolyamon itt leszek! – mondom búcsúzóul Katának, és komolyan is gondolom. 🙂 A tanfolyamról itt, hogy mit festettem, arról pedig itt olvashatsz.

Ha szeretnél magad is Katától tanulni, jelentkezz a 2017. június 2-4-ig tartó bútorfestő foglalkozására! 🙂 Érdeklődni a +36/30 06292-es telefonszámon lehet. Kata munkásságát részletesen a butorfestes.hupont.hu oldalon, vagy a Bútorfestés, festett bútorok készítése, ill. a Tulipános Kata facebook oldalain ismerheted meg. 🙂

Hogyan illeszthetők bele Kata alkotásai, vagy akár saját festésű népi stílusú bútorok, lakáskiegészítők napjaink életterébe?

SzandraOtthon tippek népies bútorokhoz, dísztárgyakhoz:

  • ha jól érzed magad benne, létrehozhatsz teljes egészében autentikus, népies stílusú enteriőrt, ekkor is figyelj a színek, minták összhangjára a nagyobb és kisebb darabokon is
  • ha modern, vagy más stílusú az otthonod, egy helyiségbe csak 1-2 népies stílusú darabot válassz
  • egyszínű, monokróm terekben kiváló fókuszpont lehet egy díszesebb, színes bútor, pl. komód, tálaló, tv-szekrényként használt láda
  • modern, natúr színvilágú konyhádat feldobhatod néhány színes, vidám kiegészítővel
  • fakeretes előszobai, vagy fürdőszobai tükrödet is díszítheted hasonló mintákkal
  • világos előszobákban jól mutat egy virágmintás fali kulcsos szekrény, alatta ugyanolyan mintájú komód
  • kisebb színes dobozokban tárolhatod ékszereidet, kincseidet
  • nászajándékba is adhatsz egyedi készítésű, monogrammal ellátott ládát, gyűrűtartó dobozkát
  • ízlésesen, eltalált mennyiségben pont ilyen színes apróságokkal teheted otthonossá és szerethetővé lakásodat 🙂

Te milyen bútoron látnád szívesen a hasonló mintákat?