Új kihívásokkal küzd otthonod- Hogyan lépj tovább? - Szandra Otthon

OTTHON- számomra ez a szó mindig is egyfajta varázserővel rendelkezett. 🙂 Mélységek rejlenek benne és hangulatok, egy élő és jelentőségteljes kapcsolatot jelez a minket körülvevő térrel. Ahogy a feng shui tanítja, az otthonunk a fizikai valóságban tükrözi aktuális gondolkodásmódunkat, a viszonyunkat önmagunkhoz, és a világhoz. Munkám során a legnagyobb öröm mindig az, ha az üres falakból összeáll egy működőképes élettér, melynek lakói jól érzik ott magukat.

Az utóbbi másfél hónap azonban a koronavírus hatására olyan gyökeres változásokat hozott életünkben, hogy fel kell(ett) készülnünk  a hosszabb távon szinte csak a “négy fal között” töltött minden napokra. Az otthonunk eddig a hosszú munkanap után hazaérkezve a béke szigete volt, most pedig egy állandóan több – akár egymásnak ellentmondó – funkciónak megfelelni kényszerülő zárt világ lett: egyszerre közös és privát szféra, tanulás és munka, egyéni és családi pihenés, hobbik helyszíne.

Az iroda és iskola  – amit eddig ügyesen direkt távol tartottunk a magánélet terétől 🙂 –  beköltözik a nappaliba. A lakás összes asztalát ellepik a digitális eszközök, játszótérré válnak a szobák és szűkössé és kényelmetlenné az ülőgarnitúrák. A konyha, ami az utóbbi évek trendje szerint egy gyors tranzitzóna volt életünkben, mára mindennapos főzés, és nagy családi étkezések színtere lett.

Számos új pszichés és lakberendezési kihívás, ami – ha nem kezeljük –  hosszabb időn át kényelmetlenséget, feszültséget okoz. Mit tehetünk – a lakberendezés segítségével – , hogy otthonunk jól vegye az akadályokat és kiszolgálja a többletfunkciókat is?

  • Mindenek előtt újra kell értékelnünk a meglévő tereket, és tudatosan áttekinteni a jelenlegi bútorokat.
  • Aztán átgondolni hogy a családban mikor, kinek, mekkora hely, tér és tárolási igénye van (pl. a munkahelyről hazavitt iratok, gépek, tananyag stb. miatt). Ha ez megvan, a nehezén már túl vagyunk! 🙂
  • Lehet, hogy meg kell hoznunk eddig halogatott döntéseket, lecserélni egyes bútorokat, a nagyobb helyet foglaló, kihasználatlan darabok helyett praktikusabb megoldást választani (pl. vitrint keskenyebb, felül polcos, alul fiókos szekrényre cserélni).

  • Legtöbb esetben azonban a meglévő bútorok átrendezésével, funkciójának megváltoztatásával is nagy sikereket érhetünk el. Így felszabadíthatunk teret az otthoni mozgáshoz, vagy helyet kaphat még 1-2 szék az étkezőasztalhoz, elfér egy kényelmesebb “home office” -asztal az egyik sarokban. Minél alaposabban gondoljuk át, és merünk őszinte döntéseket hozni, annál jobban fog működni a gyakorlatban az átrendezett, felfrissített otthonunk.

A lakásfelújítás, költözés előtt állóknak pedig kiváló lehetőség a jelen helyzet arra, hogy az igények kikristályosodjanak, és tudatosan tervezgethessék későbbi otthonunk tereit, falszíneit, berendezését. Az így előre megalkotott elképzeléseket aztán sokkal könnyebb és gyorsabban lesz majd átültetniük a gyakorlatba, és jónéhány lakberendezési fortéllyal is gazdagodhatnak.

Ahogy Kiss Balázs Kúnó írja: “Ez az időszak – bár látszólag az elzárásról szól -igazából annak ellentéte: hogyan lehet a valódi értékeket megtalálni. “

“Otthon az, ahova hazatérsz. (…) Nem kell hozzá sok, csak egy szoba és egy érzés. Egy egészen egyszerű állati érzés: hogy ma itt élek. Van egy ágy, amiben alszom, egy szék, amire leülök, egy kályha, ami meleget ad. És hogy ebben a körülöttem lévő széles, nagy és furcsa világban ez a kis hely nem idegen és ma az enyém. Jól érzem magamat benne, ha kinézek az ablakon és kint esik az eső, vagy süvölt a szél. És hogy ha ide este bejövök, meglelem azokat, akik még hozzám tartoznak. Ez az otthon.” (Wass Albert)

További konkrét tippekért, inspirációkért figyeld facebook oldalamat, a SzandraOtthon Lakberendezés– t, egyedi személyre szóló ajánlatért pedig keress fenti elérhetőségeimen!

Élettér