„Hálás vagyok Szandrának, hogy lelkiismeretesen, szívét-lelkét és szakmai tudását beleadva segített, hogy megszépüljön a vendégházunk, remek ízléssel választotta ki a megfelelő bútorokat és lakberendezési tárgyakat, nagyon jó ötletekkel és csodás beleérző képességgel támogatta elképzeléseimet. Nagy-nagy köszönet érte!”
(Mikó Judit)
„Nagyon örülünk, hogy itt voltál és már most sok ötlettel gazdagítottál minket. Azóta is lázban égünk.”
(Palicska Zsuzsa)
„Lakásom teljes felújításával bíztam meg Szandrát. Az első beszélgetéskor megérezte,milyen hangulatú otthonra vágyom. A további lépéseknél konzekvensen vitte végig a színvilágot és a designt. Nem a divatirányzatokat akarja erőltetni,hanem a megrendelő igényeit és egyéniségét figyelembe véve egyedi otthont tud teremteni. Ha olyan otthont szeretnél, amely valóban te vagy, akkor ajánlom SzandraOtthont.”
(Duna Katalin)
„Igényeinket teljes mértékben kielégítette, segítőkész, közvetlen, rugalmas, otthonná tette a lakásunkat, mindezt megfizethető áron. Még egyszer köszönjük szépen Szandra!”
(Nagy Viki)
„Egy balatonfüredi kávézó-koktélbár belső megjelenésének megtervezésével bíztam meg Szandrát. Rendkívül rugalmasan állt a munkához, mindenre volt ötlete, túlteljesítette az előre megbeszélteket. A vendégek szinte minden alkalommal kiemelik, hogy nagyon tetszik a design, a színek, a kiegészítők a csempe és az egész üzlet hangulata. Szívből ajánlom annak akinek fontos a lakása vagy az üzlete megjelenése, nem fog csalódni.”
(Hámori Marcell)